Főoldal   <  Horvátország, megérkeztünk!

Horvátország, megérkeztünk!

2015 Március 6 a Train Hungary Magánvasút Kft és a magyar vasút számára történelmi pillanat, mivel a társaság ezen a napon vette át Zágrábban a Horvát Vasútbiztonsági Intézettől (AGENCIJA ZA SIGURNOST ŽELJEZNIČKOG PROMETA – ASŽ) a vasúti engedélyt! A hazai vasúti társaság saját vonatait, saját gépeivel végig közlekedtetheti egészen az adriai kikötőkig és ezzel sokak álmát váltja valóra.

Az idén épp 10 éves Train Hungary már tavaly felvette a kapcsolatot a horvát illetékes hatóságokkal a szükséges dokumentációk és engedélyeztetések elvégzése céljából, de soha nem volt kérdéses, hogy úgy gazdasági, mint műszaki szempontból is megfelel az előírt követelményeknek.

A társaság mostantól mozdonycsere nélkül is átközlekedhet a magyar-horvát határon így ügyfelei számára hatékonyabban és érezhetően olcsóbban tud teljes logisztikai szolgáltatásokat nyújtani. A megnövekedett piac kiszolgálása érdekében a flottát további 10 3400 KW-os mozdonnyal növeli meg, melyek mindkét országban közlekednek majd.

A Train Hungary nem csak piaci szerepét erősítette meg jelentősen de, mint regionális operátor nemzetközi szereplővé lépett elő, továbbá a májusban Németországban megrendezendő müncheni Transport Logistic 2015 nemzetközi szállítmányozási kiállításon saját standdal várja az érdeklődőket, hogy megbizonyosodhassanak az új magyar regionális operátor szolgáltatásainak előnyeiről.
Horvátország mellett a társaság idén várhatóan Szlovéniában is megkapja vasúti engedélyét.